Azt hiszem idén már mindent láttunk. Filmklub, CEN-túra, játéksátor, előadások… De igen, jól érzitek! Valami azért még hiányzik. Nem is egy, hanem mindjárt három. Megadjuk a lehetőséget, hogy gondolkodjatok rajta, várjuk a lelkes kommenteket is, hogy mik lehetnek ezek. Én egyelőre egyet fogok felfedni ezek közül. Ez pedig nem más, mint az, ami egykoron a föld megművelését jelentette. Manapság már más értelmezésben használják, igaz nincsen egyértelműen meghatározott definíciója, többféleképpen él a köztudatban.
De nem elég, hogy elhozzuk nektek a CEN-re, hanem még be is költöztetjük egy barátságos, fedett terület alá, ahol babzsákokon és vízipipák társaságában élvezhetitek a beszélgetéseket.
Biztosan már sokan kitaláltátok miről is beszélek. IGEN! Ez a KULTÚRSÁTOR .
Mindkét nap 4 előadással készülünk nektek. Az előadás sorozat délután 13:00-kor fog kezdődni, a Nyugati bejárat előtti téren felállított sátorban. A teljes felhozatal egyelőre maradjon a mi titkunk, de annyi biztos, hogy érdemes lesz kilátogatni, és végig hallgatni a beszélgetéseket.
Most pedig nézzük, kik azok, akiket biztosan láthatunk a CEN alatt.
A Forum Corvinum segítségével elhozzuk nektek az Animal Cannibals-t, akik 1989 óta dolgoznak együtt. Azóta számos kazettájuk! és lemezük jelent meg, erről az életútról és karrierről fognak velünk beszélgetni április 30-án 16:30-as kezdettel.
http://www.facebook.com/events/535900643119553/
A Forum Corvinum viszont addig sem pihen. Szerdára a Red Bull- Szárnyaló siker és ami mögötte van címmel rendeznek előadást.
http://www.facebook.com/events/447579541995403/
Keddi beszélgetéseink alkalmával láthatjátok még Balogh Szilárdot, akit valószínűleg ezen a néven nem sokan ismernek. 17 éves korában vette fel azt a nevet, amiről már biztosan mindenki fogja tudni, kiről is beszélek: Vujity Tvrtko. Foglalkozását tekintve író és újságíró, aki többek között Joseph Pulitzer-emlékdíjat és Hamingway díjat is kapott. Őt 14:30-as kezdettel láthatjuk Kedden a Kultúrsátorban.
Jövő héten újabb infók jönnek majd a kultursátorról, este pedig még egy program rejtelmeibe nyerhettek betekintést.